Nagyszőlősön jártunk – Beszámoló a Ferences Alapítvány Kárpátalján tett látogatásáról

Trans

A Ferences Alapítvány tevékenységei közé tartozik a kárpátaljai rászorulók támogatása: a beérkező adományoknak köszönhetően, a Nagyszőlősön élő ferences szerzeteseken keresztül nyújtunk folyamatos segítséget az itt és a környező falvakban élőknek. 2018 áprilisában, Dobszay Benedek vizitációjának alkalmával, együtt látogattunk el azokra a Ferences Rendtartományhoz kapcsolódó helyekre, amelyek fenntartásában alapítványunk is részt vállal.

 

A ferencesek, korábbi elűzetésük után, 1989-ben tértek vissza Kárpátaljára, és azóta folyamatos jelenlétükkel, lelkipásztori és egyéb munkáikkal szolgálják az itt élőket. A Nagyszőlősön található ferences rendházban jelenleg öten élnek. Egyed testvér és Márió, Ámosz és Lehel atya, és a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány korábbi provinciálisa, Magyar Gergely atya. A testvérek Nagyszőlős és a környező települések lelki életének megszervezői, vezetői: hittanórákat tartanak és közösségi programokat szerveznek a gyerekeknek és felnőtteknek, de az idősebb korosztálynak is számos lehetőséget kínálnak minőségi együttlétre, legyen szó filmestről, vagy bibliaóráról. 

Kintlétünk első állomásaként a nagyszőlősi temetőhöz tartozó kápolnát és ravatalozót látogattuk meg. Gergely atya elmondta, hogy a szovjet időkben ez a kis templom volt az egyetlen hely, ahol a helyi római katolikusok összegyűlhettek imádkozni, így ez számukra különleges értéket képvisel. A kápolna mostanáig elhanyagolt állapotban volt, felújítását tavaly kezdték meg, mellé pedig egy jól felszerelt modern ravatalozó épül. Az építkezést várhatóan őszre fejezik be. 

A Ferences Mária Misszionárius Nővérek Társulatának tagjai 2017-ben hagyták el Nagyszőlőst, házuk a ferencesekhez került. Következő helyszínként ezt a házat tekintettük meg. A jelenleg hat-hét fő befogadására alkalmas épület, amely néhány éve átalakításon esett át, sok lehetőséget kínál, újabb része jól felszerelt, és egy hangulatos kis kápolna is található benne. Jelenleg még döntés alatt áll, hogy a testvérek milyen tevékenységet fognak itt végezni.

Biszinger Betti, a Nagyszőlősi Katolikus Karitász ügyintézője és a plébánia adminisztrációs vezetője fogadott bennünket a következő helyszínen, a római katolikus plébánián, amely a karitászhoz tartozó segélyek átadásának egyik helyszíne. A segélyek elbírálásában egy négyfős bizottság dönt. A fiatal családosok havonta, az idősebbek vagy egyedül élők pedig háromhavonta kapnak tartós élelmiszerekből álló csomagot. Ez utóbbira jelenleg kilencvenen jogosultak, és  negyvenöt olyan család van, akik minden hónapban kapnak segélyt. Egy csomag értéke nagyjából a helyi nyugdíj összegének a huszonöt százaléka. Emellé sokan gyógyszertámogatást is kapnak, amelynek rendszere egy hitelesítő cédulával működik. A beteg neve, a kért gyógyszer megnevezése és ára van feltüntetve a kuponokon.

„Ezt a kártyát a központban található egyik gyógyszertárban lehet beváltani. A cédula ellenében ingyen kapja meg mindenki a gyógyszert. A gyógyszertárral kéthetente számolunk el, ekkor fizetem ki a beváltott kuponokat.”– meséli Betti, a karitász ügyintézője. A műtétek és a sürgős kezelések költségeire is innen kaphatnak segítséget a helyi lakosok, ugyanis itt a kórházban az akut ellátás előtt rögtön fizetni kell. „Minden ellátáshoz szükséges eszközt hoznunk kell magunkkal, és azonnal pénzt kell tenni az asztalra. Amíg ez nincs meg, addig műtétet sem végeznek” – folytatta, – de ha valaki egy ilyen esetben hozzánk fordul, akkor annak tudunk segíteni.”
A karitász épületében tárolják a ruhaadományokat. Akinek szükséges, az évszakonként eljöhet ide, és megfelelő öltözetet kaphat. 
Továbbhaladva, a plébánia épületében két kisebb hittantermet, valamint egy nagyobb, filmnézésre alkalmas helyiséget találhatunk. A plébániához kapcsolódó, nagyobb közösségi eseményeket, beszélgetéseket itt szokták megtartani. Végül egy kisebb könyvtár is tartozik a plébániához.  

A város két római katolikus temploma a Kapisztrán Szent János kolostor templom, valamint a plébániatemplom. „Ide nagyon sokan járnak misére, a templom minden vasárnap telve van, és a templomkert kapuja mindig nyitva áll, hogy bárki bejöhessen sétálni ide” – mondta Gergely atya.
Következő állomásunk a nagyszőlősi ferences kolostor egykori épülete volt. A hatalmas épület, amely negyven fő befogadására alkalmas, lelkigyakorlatoknak és különféle találkozóknak ad helyet egész évben. Szép, igényesen kialakított szobák és mellékhelyiségek, egy hatalmas ebédlő, valamint egy konferenciaterem van az épületben. Az itt található konyha felszerelését is a közelmúltban bővítették, a nemrég megszűnt, pécsi ferencesekhez tartozó étterem eszközeivel.

Szerda reggel zsolozsmával egybekötött szentmisén vettünk részt, majd a nagyszőlősi szegénykonyhára látogattunk. Német Sándor, a Nagyszőlősi Katolikus Karitász vezetője fogadott minket. A kapu előtt már sokan sorakoztak az ételosztásra, bár az csak jóval később kezdődött. A konyha egy – jelenleg is felújítás alatt álló – kétemeletes épület legalsó szintjén található, és közel huszonöt éve biztosít meleg ételt a rászorulóknak minden nap. „Mindenkinek adunk enni, aki eljön érte – meséli egy hölgy a konyháról. – Általában 60-65 ember érkezik, és nagyjából 160 adagot visznek el. Legtöbbjük az ételt hazaviszi a családnak, néhányan pedig itt fogyasztják el. Ezeknek az embereknek minden nap innen kerül a meleg ebéd az asztalukra. Nekik ez egy biztos pont: nagyon számítanak ránk, és nagyon hálásak is a munkánkért.”

A jelenleg is folyamatban lévő felújítási munkálatokat 2017-ben kezdték meg. Először a konyhát építették át, amely ekkor, pár hónapra, az itt található egyik melléképületbe költözött át, mivel az ételosztás egy napig sem szünetelhetett.

A nagyobbik ház első szintjén irodák és egy tárgyaló kiépítése van folyamatban, valamint itt tárolják a karitászba érkezett ruhaadományokat. Gergely atya elmondta, hogy már egy ideje nem fogadnak ruhákat, mert szerencsére annyira sokan hoznak, már helyiek is, hogy mindenkinek jut belőle. Aki öltözékért keresi fel a karitászt, annak azonnal tudnak segíteni. A telken található másik épületben a hajléktalanok számára szeretnének kialakítani tisztálkodásra alkalmas helyszínt. Sándor elmondta, hogy bár szerencsére nincs sok fedél nélküli a városban, mégis fontos lenne, hogy legyen egy hely, ahol le tudnak fürdeni, vagy esetleg eltölthetnek egy-egy éjszakát. A közeljövőben a kerítés felújítása lesz esedékes, amelyre érkeznek a támogatások, valamint a kertben gyümölcsfákat és más termő növényeket szeretnének ültetni, amelyeknek a termése szintén az étkeztetés rendszerébe lenne becsatornázva.
A telek bejárása után megtekintettük az itt található irodát, ahol éppen a vetőmagok kiosztását szervezték. „Minden családnak küldünk egy vetőmagokkal teli csomagot. Ez is egy módja a támogatásnak – mesélte a karitász vezetője, és hozzátette: – Nagyon sok mindent kapunk Magyarországról – ezeket a vetőmagokat is –, az onnan érkező segítségben mindig bízhatunk. A konyhában található újabb eszközök pedig szintén Pécsről érkeztek.” 

A szegénykonyha megtekintése után ismét Nagyszőlős belvárosa felé vettük az irányt, ahol a magyar óvodát és a Szent Teréz Rehabilitációs Otthont látogattuk meg. A katolikus egyház a helyi önkormányzattól kapott egy nagyobb területet a rajta található négy kisebb házzal, hogy itt magyar óvodát létesítsenek. Az óvoda két épületében jelenleg három nagy csoport van, amelyek közül az egyik a bölcsődés korosztályt fogadja, egy  másik épületben a konyha és a mosoda működik. Az óvodát hamarosan bővítik majd, és egy nagy közös épületbe fognak költözni a csoportok, valamint közös konyhát és irodát fognak kialakítani. 
A telken található legnagyobb épületben egy rehabilitációs központot hoztak létre, ahol különböző testi és szellemi fogyatékkal élő gyerekekkel foglalkoznak. Az intézmény bejárós rendszerű: minden reggel egy kisbusz szedi össze a gyerekeket, akár a környező falvakról is, és délután a szülők viszik haza őket. Helyi viszonylatban ez a központ hatalmas lehetőség az érintett családok számára. A központban két nagyobb termet alakítottak ki játszásra, egy tanteremben pedig általános iskolai oktatást folytatnak a gyerekek képességeihez igazítva. „Korán indul a nap a központban. A gyerekek, jelenleg kilencen, már fél hétkor itt vannak, először a tanárnő foglalkozik velük, és egy kis tanulás után együtt töltjük a napot. Igyekszünk fejleszteni a gyerekek szociális képességeit, valamint próbáljuk rávezetni őket arra, hogy megtanulják ellátni magukat. Ma is már játszottunk kicsit, gyakoroltuk a kézmosást és a tisztálkodást. A mi feladatunk, azt hiszem, arról szól, hogy ezek a gyerekek érezzék: a szüleiken kívül is vannak olyan emberek, akik szeretik őket, törődnek velük”- meséli Jackánics Magdolna, a központ vezetője.

 

 

A ferencesek szolgálatához tartozó intézményeket kedves, jószándékú és megbízható emberek vezetik, látogatásunk alatt, mindenhol nagy örömmel és mosollyal fogadták Gergely atyát, és minket is. Bízunk benne, hogy az általa és társai által megvalósuló ferences jelenlét egyfajta reményforrás lehet a helyi lakosok számára, nemcsak Nagyszőlősön, hanem a környező településeken is. 

Munkájukra Isten áldását kérve köszönjük meg szolgálatukat!  

 

A Kárpátalján élő ferencesek munkáját IDE kattintva támogathatják.

 

Varga Mónika – Ferences Alapítvány, Ferences Sajtóközpont

Fotók: Ferences Sajtóközpont

 

Az utazáson készült további fényképek:

A Ferences Mária Misszionárius Nővérek egykori házának újabb része:  

 

A római katolikus plébánia épülete a nemrég felújított tetőszerkezettel:

 

A plébánián található egyik hittanterem:

 

Kapisztrán Szent János Lelkigyakorlatos ház:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ebédosztás:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Készülnek a vetőmagos csomagok:

 

A fűtéshez szükséges fahasábok a karitász udvarán:

 

A nagyszőlősi magyar óvóda és a rehabilitációs központ:

 

 

 

 

Hasonló tartalom